Az utánpótlás csoportjainkban táncoló gyerekek számára szerveztünk 3 napos táncművészeti tábort 2018. augusztus 22-24. között Nyíregyházán.
Öröm, hogy 2010 óta nyolcadik alkalommal sikerült összegyűjtenünk így augusztus derekán az éppen nem nyaraló gyermek táncosainkat, az még inkább bizakodásra ad okot a jövőt illetően, hogy ebben az évben mind a 4 utánpótlás csoportunkból érkeztek táncos fiatalok a táborba. Margarétás, lókötős, ispilángos, topogós táncosok tanultak mezőségi páros táncokat, ördöngősfüzesi ritka és sűrű fogásolást, illetve magyarbődi karikázót Bohács Gitta, Éder Róbert, Kácsor-Ignácz Gabriella, Grexáné Nagy Enikő, Szél Gábor és Ugyan Attila vezetésével.
A jó hangulatú próbák közben jutott idő sok-sok játékra, beszélgetésre, együtt ebédelésre, esténként közös szalonnasütésre, élményfürdőzésre is. A tábor végén a szép számmal megjelenő szülői közösség előtt mutatták be a gyerekek, hogy mi mindent tanultak a 3 nap alatt. Az elismerő tapsok és az elmaradhatatlan csoportkép után a leglelkesebbek táncházzal zárták az együtt töltött napokat. Jövőre folytatjuk… 🙂