Matelica Város Folklórszövetségének meghívására 2017. július 29-től augusztus 3-ig Olaszországban táncolt a Nyírség Táncegyüttes. A gyönyörű, középkori városközponttal rendelkező település San Marino miniállam közelében, Olaszország adriai tengerpartjától 80 kilométerre található, az Appenninek hegyei között. Már az indulásnál az motivált bennünket, hogy ha megtesszük a hosszú, 1 napos, buszos utazás nagy részét, akkor másnap délután már […]
Hírek
Eperjesen népszerűsítettük Nyíregyházát
A 12. Eperjesi Városnapok elnevezésű rendezvénysorozattal párhuzamosan ünnepelték Eperjes város első írásos említésének a 770. évfordulóját. A sétálóutca és a főtér megtelt élettel: érdekes és szórakoztató kulturális programok, kézműves bemutatók és koncertek várták az érdeklődőket. A rendezvényre meghívták városunk delegációját is, ahol a magyar standot sajtótájékoztatóval egybekötve dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint Andrea Turcanová, […]
Táncháztalálkozó 2017 – a Nyírség Táncegyüttes szemszögéből
A hétvégét Budapesten, a Táncháztalálkozón töltötte a Nyírség Táncegyüttes, ahonnan óriás élményekkel tértünk haza. Na, de nézzük csak sorjában, mert volt pár megjelenésünk… Már pénteken elindultunk, mert este próbáltunk a Magyar Nemzeti Táncegyüttes próbatermében 10 másik táncegyüttessel a szombat esti Martin Gálára, majd szombaton kora reggel a próbák sora folytatódott. Szombaton délután az Ugyan és […]
’56 – Egy nép kiáltott
Legények és legényesek, dunások és nyírségesek, felnőttek és gyerekek, erő és báj, öröm és bánat, Szalonnáék mindent elsöprő muzsikája és Pál Eszter megrendítő éneke, háromszoros ismétlés a vége tapsrend után, állva tapsoló közönség. Egy héttel a kiváló minősítés után Mátészalkán is „csúcsra járt” a „nyírséges család”, s csúcson volt a műsor is.
Kiválóan Minősült a Nyírség
2016. november 3-án ismét KIVÁLÓAN MINŐSÜLT EGYÜTTES lett a Nyírség. A társulat a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán, Debrecenben szerezte meg a legmagasabb minősítést, melyet 1996 óta immár 8. alkalommal nyert el.
Lengyelország: Olecko és Varsó
2016. július 28. és augusztus 2. között Lengyelországban vendégszerepelt a Nyírség Táncegyüttes, ahol az Oleckoi Nemzetközi Néptáncfesztiválon kápráztatta el a lengyel kisváros közönségét.