A krakkói vendégszereplés után egy héttel a Budai Várba szólt a Nyírség meghívása, ahol a Mesterségek Ünnepe vendégszeretetét élvezhettük. A nagy meleg, a nagy tömeg és a nagy siker ezúttal sem maradt el.
A hőségriadó közepette a buszon csak meglehetősen „mérsékelten” működő légkavaró biztosította, hogy senki se fázzon meg, amíg a mindenfelé lezárt pesti hidak, utak és morcos rendőrök strázsája ellenére nagy nehezen el nem jutottunk a Várba. A fellépés helyszínéül szolgáló Oroszlános udvarban persze még ennél is melegebb volt, a lelkes közönség azonban nem tágított: a 17 órai kezdésre teljesen megtelt a nézőtér és a kirakodóvásár forgalma is megcsappant az egyórás műsor ideje alatt.
A táncos érdeklődőkből, budapesti nézőkből és külföldi turistákból álló közönség előtt zajos sikert aratott a társulat folklórműsora, amelyben a Szikes Zenekar kíséretével nadabi, kalotaszegi, kalocsai, cigány, válaszúti, vajdaszentiványi, szatmári, nyírségi és györgyfalvi táncok és zenék szerepeltek. Az előadást követő rövid pihenő után este sietve hagytuk el a Várat, hogy még időben hazaérhessünk a másnapi újabb fellépés, az augusztus 20-i ünnepi műsor előtt…